A Flanker már a kezdetektől partnere lett a flexonyomtatással foglalkozó nyomdáknak, vállalatoknak. De történelmileg vajon honnan származik ez az eljárás? A válaszhoz, a történet kezdetéhez a 19. századba kell visszaugranunk.
A magasnyomás egyik fajtájának tekinthető flexonyomtatás nevét a flexibilis, vagyis rugalmas nyomtatási formáról kapta, amelynél a nyomtatáshoz szükséges rugalmas nyomóforma különböző kerületű hengerpalástra van rögzítve. Ennek köszönhetően sokféle felületre lehet így nyomtatni, például papírra, műanyagra, fémre.
A rugalmasság miatt a gumi nyomóformákkal indult minden, amelynek szabadalmát már 1853-ban levédették, és az első ilyen elven működő gépet egy amerikai, papírtáskákat gyártó vállalkozás, a Bibby, Baron & Sons állította üzembe 1890-ben.
1905-ben egy francia cég, a C. A. Holweg egy újabb technológiai innovációt mutatott be: szintetikus anilinfestéket alkalmazott a flexonyomtatás során, amely hatékonyabbnak bizonyult az előtte alkalmazott, festékből és cukorból előállított anyagnál. A rendkívül gyorsan száradó festék miatt kezdett elterjedni a folyamatos nyomdai működés, a rotációs gépek használata.
A századfordulótól körülbelül 1935-ig tartott az úgynevezett „csináld magad!” mozgalom, ameddig a nyomdászok maguk kísérleteztek flexo gépeik összeszerelésével – a tintaadagoló mechanizmus azonban még nem volt tökéletes, és a tinták szétfröccsenése egyenetlen minőséget és veszélyes helyzeteket idézett elő. Nem volt eszköz a tintakeringés ellenőrzésére, és a nyomdagépek sem rendelkeztek semmilyen fröccsenés elleni védelemmel.
Új, különböző tulajdonságokkal rendelkező papírok jelentek meg: zsírmentesek, víz- és lúgálló papírok. Ezek lehetővé tették olyan termékek csomagolását, amelyeket korábban nem lehetett csomagolni, például húst és szappant, és megnövelte a flexonyomtatáshoz rendelkezésre álló felületeket.
A húszas években Németország és Franciaország befektetett a kutatásba, és új anyagokat kezdett alkalmazni a formákhoz, például fenolos műanyagot és természetes kaucsukot, míg a szintetikus kaucsukot 1932-ben vezették be, amikor a flexo nyomdagépek gyártásának nagy része Németországban talált hazára. Az eljárást „gummidruck”-nak hívták, és ezt a nevet használják ma is.
Ebben az időszakban vezette be a celofánt a DuPont cég, és ez lett az első nem nedvszívó csomagolás a piacon. A vízbázisú festékekkel azért szakítottak a nyomdászok, mert az anilin festékek jobban rögzültek a felületeken, így javítva a nyomtatás minőségét. Az anilin tinták mégis nagy problémát vetettek fel: az anilin ugyanis mérgező anyag, és gummidruckot főleg az élelmiszer-csomagolások nyomtatásában alkalmazták. A negyvenes években az amerikai FDA (Food and Drugs Administration, vagyis az amerikai élelmiszeripari felügyeletet is ellátó szerv) megtiltotta az anilin tinta használatát az élelmiszer-csomagolásban. Ez a lépés hatalmas visszaesést okozott a piaci keresletben.
A flexonyomtatás 1949-ig folyamatosan veszített népszerűségéből, míg biztonságos és nem mérgező tintát engedélyeztek a nyomtatáshoz. Az FDA újbóli engedélye azonban nem segítette elő, hogy a flexonyomtatás ismét népszerűvé válhasson. A nyomdászok rájöttek, hogy a vásárlóknak új névre van szükségük a gummidruck helyett, hogy az ne emlékeztesse őket a korábbi, mérgezőnek titulált festékekre sem. A Mosstype Corporation elnökének, Franklin Mossnak az 1951-ben végzett közvélemény-kutatása után a folyamat számos lehetséges nevet kapott, és közülük a „flexográf” volt a legnépszerűbb. Végül egy 1952-es iparági tanácskozáson a flexográfia név mellett döntöttek.
Az 1950-as évekre egyébként az anilin színezékek helyét pigmentek és más korszerűbb színezékek vették át és tovább javult a nyomóformák minősége is. 1953-ban megjelent az első központi ellennyomóhengeres flexó nyomógép. Néhány éven belül az anilin festékeket teljesen kiváltó új, műanyag nyomathordozók nyomtatására alkalmas festékek használatának köszönhetően tovább nőtt a flexonyomtatás minősége.
Az 1990-es években tovább nőtt a flexo nyomtatás minősége a fotopolimer nyomólemezek, a modern szárítási módok és a különböző típusú, innovatívabb tinták alkalmazásával. A digitális lemezek használata pedig megnövelte a végső nyomtatási kép minőségét is.
